2010. április 13., kedd

Költözés - avagy 4 év röviden

Jó ideje nem ültem már gép előtt, így van mit pótolni. Most eléggé pocsék odakinn az idő, 3 napja szitál az eső szakadatlan. Nosztalgiázáshoz pont jó aláfestés és a kertnek sem árt :)

Akkor kanyarodjuk is vissza oda, hogy miért költöztünk és hová? Le kell szögeznem, hogy tudatosan az utolsó percig nem terveztük, hogy elköltözünk. Örültünk, hogy lépésről lépésre jutunk előre. Lassacskán berendezkedtünk és nekiláttunk a kert rendbetételének is. B. is cseperedett és megérkezett Zs. is. Minden ment, mint rendes családoknál, mígnem bátyámék is kitalálták, hogy vesznek egy saját házat.
A Pilist lőtték be célpontnak, s mivel arra jó kirándulgatni - és az egyetemi emlékeim is odakötnek - szívesen csatlakoztunk egy-egy teleknéző túrához. Aztán azt vettük észre magunkon, hogy megfertőződtünk. Először az volt a terv, hogy ikerhézat építünk, így lassan érdekeltté váltunk a telekkeresés sikerességében.

De be kellett látnunk, hogy a pilisi kis faluk - bár gyönyörűek - nem a mi világunk. Tudni kell, hogy én mindig is Pilis-őrült voltam, de családostul már más szemmel néztem a dolgokat. Egyrészről a mi zsebünkhöz mérve drágák voltak a telkek, másrészről pedig hozzászoktunk már, hogy van egy rendes, sétálgatós főtér, közel a kórház, bolt, iskola és óvoda. És persze az sem mindegy, hogy mennyi idő alatt van az ember a városban. Szóval a Pilis megmaradt nyugdíjas korunk menedékének...

Indultunk Nagykovácsiba. Innen már van buszjárat is és csak éppenhogy nem a város. A bejárás kocsival azért mégis húzos, no de ennyi még beleférhet... Napokat jártunk ki és egyre szűkült a kör, ahol tetszene lakni. A végén 2 utca maradt a domboldalban - az újparcellázású sikságra nem vágytunk. A telkek leginkább mostanában átminősített üdülőtelkek voltak faházakkal gyümölcsössel és az utcák is eléggé rémes állapotban, de a látvány!

Egyre közelebb jutottunk a célunkhoz és én kezdtem egyre inkább nem akarni elmenni innen. Itt vannak az ismerőseink, barátaink, B. és Zs. is kiismeri már magát az utcákban, nem tévednek el és itt vannak a barátaik. Ismerünk minden szomszédot és megbízunk bennük. Közel az erdő és közel a város. Éppenhogy kezdtünk gyökereket ereszteni.... Sorolhatnám még.
Így egyik este végre kimondtam - maradjunk itt, keressünk telket itt a közelben. "Mennyire közel?" - kérdezte G. "Hát leginkább itt a mi részünkön, talán az utcában." Nos, az utcánkban volt még egyetlen egy hatalmas telek eladó. 1600nm - mögötte erdő, mellette tisztás. Nekünk egyben túl nagy, de a fele nem eladó. Őrlődés napokig, hivatalba járás, hogy megosztható-e? Aztán döntés: belevágunk.

Meg is hirdettük a házunkat. Kb. 1,5 hónap alatt el is kelt, így karácsonykor már hivatalosan nem is a mi házunkban ünnepeltünk.
(Innen cáfolom azokat a híreket, melyek szerint a készházak nem eladhatók - a könnyűszerkezetesek talán nehezebben, de azokat ne keverjük a készházakkal!)

Közben folyamatosan alkudtunk a telekre. Ez a huza-vona tovább tartott, de februárban végre aláírtuk a szerződést. Jöhetett a kedvenc részem: kiválasztottuk a házat!
Ez a rövid története, hogyan is költöztünk 2 telekkel alrébb :)

2010. február 16., kedd

A minőség szerintem...

B. múlt heti betegsége miatt nem volt időm írni, de most lerovom a tartozásom.

Szóval a MINŐSÉG.
A minőség szerintem egyelőre még ott kezdődik, hogy válogatott, lehetőleg nyugati alapanyagokkal dolgozzon egy cég. Az sem árt, ha az anyavállalatnál tanultak a magyar munkások, mert egészen más az ottani hozzáállás és követelmény. Ezt testközelből tudom!

Minden másban magyar párti vagyok, ezt tudja is rólam mindenki, de több oka is van, hogy ezen a téren nyugatra húz az eszem.
1. Egyelőre még jóval előttünk járnak a fejlesztések és a minőség-ellenőrzés terén.
2. A fejlesztések által egyre biztonságosabb és energiatakarékosabb terméket tudnak előállítani.
3. Ausztriában pl. sok helyen már nem is dolgoznak gipszkartonnal, inkább a tűz- és vízálló gipszrostapot használják. Ez persze drágább is, de valóban többet bír és jobb a hangszigetelése is, mint a gipszkartonnak.
4. Mindemellett tőlünk nyugatra egyelőre sokkal nagyobb hangsúlyt helyeznek az ügyfél-elégedettségi indexre és az esetleges garanciális problémák javítására. (A mi korábbi házunkban is azonnal cserélték a hibás bejárati ajtót, míg a radiátorpanelek cseréjére azóta is várnak, akik megvették tőlünk a házat! Az ajtó a falakkal együtt ékezett Ausztriából, a radiátorokat pedig a helyi szerelő karistolta össze – mindössze ennyi a különbség.)

Sokan most is azért bizonytalankodnak a készházak miatt, mert korábban rengeteg valóban gyatra minőségű készház épült Magyarországon. Ennek az volt az oka, hogy nem volt korrekt szabályozása, hogy ki, miből és hogyan építhet készházat. Később született már szabályozás és lett szakszervezet is és egyre hangsúlyosabb a hazai minőség-ellenőrzés is.

Azért én még mindig egy nagyobb múltú cég mellett tenném le a voksom, ha ismét építkezésre adnám a fejem…

2010. február 12., péntek

Pro és pro

Szóval az első 4 év szubjektív tapasztalatai röviden: a házzal, az osztrák falszerkezettel és a magyar tetőrendszerrel nem volt semmi komolyabb problémánk. (Bár, így utólag biztosan járható födémmel rendeltük volna a házat, még ha drágább is, mert a rácsos tartószerkezet miatt a padlás szinte használhatatlan volt!)
A mérleg negatív serpenyőjébe csak apróságok kerülnek, amik igazából azért bosszantóak, mert hanyagságból és nem a szakértelem hiányából fakadtak.
De megtanultuk legalább, hogy nálunk a Cégnél mire figyeljünk még inkább! G azt szokta mondani, hogy ez a 4 év volt a teszt-üzemmód.

Ami miatt ma is minőségi készházban lakunk az főként az alábbi dolgoknak tudható be:
- Már az elején tudtuk, mennyibe kerül a vége!
- Gyors és tiszta munka.
- Még a gyárban a falakba szerelik a kábeleket, beépítik az ablakokat és a redőnyöket (nincs hézag, ahol szökik a meleg, nincs utólagos koszolás, fúrás-faragás).
- Energiatakarékos fenntartás (a gázszámlánk annyira nem mérvadó, hogy csak olyan dolgokra emlékszem, mint amikor a szomszédasszony rosszul lett, ahogy kiküldték az éves átalánya után járó különbözetet, míg mi jóváírást kaptunk).
- Az építkezés ideje alatt csak egyetlen emberrel kellett tartanunk a kapcsolatot, nem nekünk kellett rohangálni az engedélyek után és a munkásokkal sem nekünk kellett egyezkedni.
- Cégfüggő, hogy mekkora mértékben, de alapvetően környezetbarát anyagokat használnak a falszerkezetekben.
…Szóval nem őszültünk bele és nem mentünk tönkre az építkezésbe!

Apróságok miatt bosszankodtunk csak, amikre érdemes másoknak is odafigyelni:
- Az első télen elkezdett penészesedni a plafon, de a legfurább sarkokban. G felment a padlásra és észrevette, hogy a kiszögellésnél és a tető sarkainál nem terítették le rendesen a szigetelést. Bosszantó apróság, mert csak kis odafigyelés kellett volna...
- Szintén télen vettük észre, hogy a bejárati ajtónk magától behorpadt, aztán nyáron pedig láttuk, hogy hasa van. Kiderült, hogy pont egy utolsó hibás szériából kaptunk ajtót, amit gyorsan ki is cseréltek.
- Még mindig télen történt, hogy folyton kikapcsolt a fűtés, mert állandóan elfolyt a rendszerből a víz. Egyik délelőtt megyek haza B-vel a sétából és rutinosan töltöm utána a rendszert. Aztán látom, hogy a folyosón a radiátorból spriccel a víz ki a falra. Fűtés kikapcs. Telefon elő. Céget hív. "A vízvezeték szerelőnk holnap tud menni." Az nekem nem jó, pici gyerekkel vagyok, tél van kell a fűtés. Nem tehettünk mást, saját zsebből fizettünk egy helyi szerelőnek. Kiderült, hogy túl rövidre vágták a csöveket a radiátoroknál és egyszerűen nem ért el a csatlakozásig a rézcső.
- Amúgy a szakemberek közül senkivel sem volt problémánk, csak a vízvezeték szerelővel. Ez a drága ember a nyomáspróbákhoz csak skiccerrel felvágta a radiátorok dobozait, így próbálta le a fűtést a festés előtt. Igen ám, de ezzel a könnyed mozdulattal végig is karistolta az összes radiátor oldallapját, amik szépen lassan rozsdásodni is kezdtek.

Nos, technikailag ennyi jut eszembe az első házunkról; érzelmileg már sokkal több! A kerti bulik, a szalonnasütések, az ahogyan az utca összes gyereke a mi kertünkben rohangált... Mondtam már, hogy imádtam ott lakni? És akkor mégis miért, hogyan és hová is költöztünk el? Ez mind szorosan összefügg a Cég fejlődésével.
Erről majd egy újabb bejegyzésben! ...És arról is, hogy miért hangsúlyozom annyira a MINŐSÉGI jelzőt a készházak előtt.

2010. február 10., szerda

Építkezünk-beköltözünk

A ház egy szerdai napon érkezett – ha jól emlékszem. A kamionról 7 órakor kezdtek lepakolni és mire én kiértem - úgy 10 felé – már a fél ház állt, délutánra pedig az egész. Este úgy jöttünk el, hogy a tetőgerendák is felkerültek és kulcsra tudtuk zárni a bejárati ajtót. Harmadnapra – mint a mesékben – a cserepezéssel is végeztek. A nézelődő emberek a többi építkezésről csak jöttek-mentek, lestek. Mi a kombi nyitott csomagtartójában ülve - kényelmesen, kávézgatva - néztük, hogyan állítják a falakat.


Így utólag az egyik barátunk úgy szokta mesélni, hogy reggel, amikor elment dolgozni, még nem volt házunk aztán, amikor este hazajött azt hitte, rossz helyen jár. Ő az egész házát maga építette a feleségével. Hajnalban itt kezdtek és délután, munka után még jöttek vissza estig dolgozni. Nekünk ez biztosan nem ment volna. Egyrészt, mert nem értünk a kőműves munkákhoz, a vízszereléshez és minden egyébhez, ami kell egy háznál, másrészt ennél azért kényelmesebbek vagyunk.

Ők sose panaszkodtak emiatt, szerintem szerették csinálni. Vannak ilyen típusok, de be kell lássam: mi nem ezek vagyunk. Ezerszer inkább olvasok egy jó könyvet, mint mondjuk fugázom a fürdőszobát. És mint már említettem: én még türelmetlen is vagyok!

De visszatérve a házunkhoz, alig 3 hónap kellett és kulcsrakészen állt a 104 nm-es otthonunk. Ez idő alatt egymást váltva vagy éppen egymás mellett dolgoztak a vízvezeték szerelők, villanyosok, riasztósok, asztalosok. Ami az én – akkor még – tapasztalatlan szemeimnek is feltűnt, hogy nálunk igen kevés szemét és törmelék halmozódott fel. Ennek szívből örültem, mert amikor még házakat kerestünk sokszor lelombozott a frissen készült épületek környékét ellepő szeméthalmok, törött téglák és cserepek látványa. Az egész építkezés igazán tiszta munka volt.


Én már a végét jártam B-vel a pocakomban, így viszonylag ritkán jöttem. Emlékszem a ház külső színéről már a kórházban nézegettem a képeket. Akkor csak annak örültem, hogy túl vagyunk a szülésen és lassan az építkezésen is. Hiba volt ilyen lazán vennem a dolgot. Az irodában azon a tenyérnyi mintán egészen másként hatott a festék. Élőben már kissé élénkebbnek, riasztóbbnak tűnt a fal színe, de hát nem volt már mit tenni… Így szerettük meg a házat. De ha bárki is kérdi, mindenképpen azt javaslom, hogy ne legyintsen csak úgy az ilyesmikre.

Szóval elkészült a ház. Mi készen voltunk a költözésre, de a cég még nem volt készen az átadásra. Hiányoztak ugyanis a beltéri ajtók. Vártunk. Vártunk és vártunk. Aztán vártunk még egy kicsit, de nem jöttek a következő szállítmánnyal sem. Aztán úgy döntöttünk, nem várunk tovább. Minden bent volt, ami feltétlenül kellett, hát 2004. július 8-án beköltöztünk. Aztán az ajtók is megérkeztek és így végre megtörténhetett a hivatalos átadás is.


4 évet éltünk ebben a házban és a házat magát imádtuk. Ugyanakkor ez a 4 év jó tanulópénz is volt szakmai szempontból. Testközelből mérhettük fel, hogy mi hogyan csináljuk a dolgokat hatékonyabban, mire figyeljünk oda jobban.
Ezeket majd számba is veszem!

2010. február 9., kedd

Céget alapítunk

Nekilendültünk tehát az építkezésnek. S tettük mindezt egy irodában, ahol először is virtuálisan rendeztük be a lakást. Tudnunk kellett hová kerüljenek a kiállások, hová mennyi konnektor legyen és melyik lámpát honnan tudjuk kapcsolni, illetve hová megy a konyhaszekrény, hol kell megerősíteni a falat. Ezután nekiindultunk csempét, járólapot, parkettát válogatni, lámpákat nézni és konyhabútort tervezni. Sosem gondoltam, hogy lesz olyan az életemben, amikor unni fogom a lakberendezési áruházakat, de ez a pillanat is eljött...

Ezalatt elkészült az alap is, már csak a ház hiányzott. Más dolgunk nem lévén felhúztunk egy átmeneti kerítést és befüvesítettük a telek hátsó részét, ahová biztosan nem ér el a terasz. A szintén építkező szomszédok csak nézték, hogy hova ez a nagy rohanás, a végén még veteményesünk is előbb lesz, mint fedél a fejünk felett.

A Blaue Lagune-ban tett kirándulásunk óta G-t egyre jobban foglalkoztatta a készházas építkezési rendszer és egy készház-park gondolata. Beszélgetéseinkben is egyre gyakrabban előkerült ez a téma, ahogy jobban kezdtük megismerni a rendszer előnyeit, a jövőbemutató lehetőségeit.

Arra gondoltunk, hogy közepes és annál rosszabb minőség bőven akad a magyar piacon, jó annál kevesebb, kiváló vagy luxus pedig szinte semmi. Adott volt tehát, hogy mi a lehető legjobbat célozzuk meg, ami büszkén felvállalható, ami olyat tud, amit nálunk még senki. Nem voltak illúzióink a hazai fogadtatást illetően, hiszen akkor még mindenkinek az volt az első felületes gondolata, hogy pusztán azért jobb a készház, mert olcsóbb. Úttörő munkába kezdtünk hát...

Hónapokon át tartó utazások, találkozók és tárgyalások sorozata után végül sikerült az egyik legnevesebb osztrák céggel megállapodnunk. A svájci tulajdonosról kiderült, hogy nemcsak a céget vezeti, de az Osztrák- és az Európai Készház Szövetség elnökségében is vezető tisztséget tölt be. Ez az egyéb kötelezettségei mellett azt is jelenti, hogy az Ő gyárában példamutatóan kell mennie mindennek, s ugyanezt várja el a magyarországi képviselettől is. A titulus itt valóban kötelez! Ez volt az első, amit megtanultunk.
De az igazi betanulás csak ezek után következett!

2010. február 8., hétfő

Blaue Lagune

Szóval van Ausztriában a Balue Lagune készház-park, ami kényelmesen kb. egy, célratörően félnapos kiruccanás. Egy ilyen kirándulást mindenkinek csak ajánlani tudok, aki készház vásárláson töri a fejét.

- Először is azért, mert itt látható, tapintható a minőség az EU-ban minimálisan elvárhatótól a maximális luxusig. (És ennek a minőségnek semmi, de semmi köze a tv-ben látható amerikai készházakhoz, amiket úgy fúj el a vihar, mint a kártyavárakat!!!)

- Másodszor pedig azért, mert az ember megérti, hogy vannak helyek, ahol egyáltalán nem magától értetődő, hogy csak téglából vagy betonból lehet építkezni.(Hogy ez a rendszer mennyire környezetbarát és energiatakarékos, arra csak később jöttünk rá.)
Annak idején itthon még szinte csak látványosságnak számított, ha az embernek készháza volt, de a határ túloldalán már akkor is minden 3. ház készház volt. Nem meglepő tehát, hogy nemcsak kultúrája, piaca, de komoly minőségellenőrzési rendszerei is vannak az osztrák készházgyártóknak. (Akkoriban úgy hittük, hogy itthon a MAKÉSZ védjegy valóban felér mindezzel, de be kellett lássam, nem ezen múlik, hogy utolérjük-e a többieket.)

A reggeli kávénk után először az itthon kiszemelt cég mintaházát néztük meg, aztán körbejártuk az egész területet. Több tucatnyi gyártó szebbnél szebb házaiba sétáltunk be és ki. Volt egy cég, amelyiknek nagyon tetszett egy típusháza, de nálunk nem volt képviseletük. Az értékesítő hölgy elmondta, hogy már gondolkodnak, hogyan lehetne Magyarországra áthozni a házaikat, mert nem mi vagyunk az első érdeklődők, de kellene egy sor hivatalos engedély...stb. Szóval, nem egyszerű a dolog.
Ez szöget ütött G. fejében, de akkor én még nem láttam át a teljes képet.

Hazajöttünk és aláírtuk a szerződést. Én megnyugodtam és nekiindulhattunk a banki és önkormányzati procedúráknak. A hitelfelvétel simán ment. Annál a banknál akkor már több készházas hitelen is túl voltak, így nem számítottunk valami nagy durranásnak.
Az önkormányzatban a telekpapírok és építési engedélyek sürgetésénél kicsit furcsán néztek ugyan, de segítőkészek voltak. Azt hiszem, nem értették, hogyan lesz itt nekünk a semmiből házunk pár hónap múlva. Biztosan az járt a fejükben, hogy jönnek itt ezek a pestiek nagy dirrel-dúrral, aztán meg hová ez a nagy rohanás, nem esszük mi olyan forrón a kását!

Én már akkor itt dolgoztam, így a kocsi is szinte magától ingázott ide-oda. G. is gyakran kijött, hogy kinézzünk a telekre csak úgy, szívni egy kis friss levegőt, tervezgetni, nézelődni.
Minden sínen volt...

2010. február 7., vasárnap

7 évvel ezelőtt kezdődött

Van már vagy 7 éve is annak, hogy eldöntöttük: építkezni fogunk, mert építkezni kell! Kell, mert amit készen kaptunk volna, az sehogyan sem felelt meg mindannak, amit elképzeltünk. Vagy az ára volt túl borsos, vagy a hely nem volt megfelelő, vagy túl sokat kellett volna rajta csinosítani, alakítani. Így hát maradt az építkezés.

Eleinte nem voltunk feldobva az ötlettől, mivel G. már túl volt egy szerkezet-kész sorházi lakás befejezésén. Ismerte a kőművesek nyűgeit - tiszelete a kivételnek -, a szakemberek állandó egymásramutogatását - itt is tisztelet a kivételnek -,a helyi és állami bürokrácia állandó megpróbáltatásait - ... - .

Bennem azért még dúlt a lelkesedés, hiszen nekem ez volt az első! (És akkor még azt gondoltam, hogy az utolsó is...) Én voltam mindannak az "ide nekem az oroszlánt" energiának a megtestesítője, amivel mindenki nekiindul az elsőnek, de legalábbis a hitelfelvételnek.
Van azonban egy rossz tulajdonságom, amin már évek óta dolgozok - kisebb-nagyobb sikerrel: türelmetlen vagyok. Főleg, ha ott a cél a szemem előtt. Mindent azonnal szeretnék, ami addigi életemben nem okozott túl nagy problémát, de egy ház azért más.

Belegondolni, hogy alsóhangon is 6-8-10 hónap, mire a kisszobánkat saját házra cserélhetjük...Hja, 6-8 hónap, papírmunka nélkül és ha egyben megvan az ember pénze, de nekünk nem nagyon volt. Szóval még hitel is kellett... No, és persze ott volt már B. is a pocakomban, így hát kezembe vettem a dolgokat.

Hamar meghoztam a döntést: legyen készház. G. eleinte nem nagyon akart hallani róla, merthogy ki lehet azt hozni téglából is ennyiért, meg hogyan kapunk hitelet ugyebár, meg hallott már egy "Szálka Bt"-ről, akik olyan házat csináltak az egyik kolleganőjének, hogy kidőlt a konyha fala.

Engem viszont jobban riasztott az építkezések elhúzódása, a költségek állandó emelkedése, a munkás hétvégék a munkás hétköznapok után. Egyszóval mindazok az idegörlő tényezők, amitől az ember a végén már belefásul az egészbe.
És volt mégegy nyomós érvem: tudtuk meddig ér a takarónk! Tudnunk kellett, hogy ebből be is fejezhető egy ház. Összegyűjtögetni, spórolni nagyobb összegeket nem nagyon volt kilátásunk. Árgaranciát pedig csak a korrekt készházas cégek adtak!
Azt hiszem ez volt, ami végül meggyőzte G-t is. (No, nem volt nehéz dolgom, mert élénk emlékei voltak még az első építkezéséről!)

Talán egy hét is eltelt, mikor megjelent egy mappával a kezében, amiben akciós háztervek voltak. Utóbb kiderült, végigjárta a szóbajövő komolyabb cégeket és kiválasztotta azt az egyet, amelyik akkor a legjobbnak tűnt. Ez egy osztrák érdekeltségű cég volt, s bár ez volt a legdrágább is, jobban bíztunk a kipróbált falszerkezetekben, építési rendszerekben, mint az olcsóbb helyben szerelt változatokban. A végső döntést azonban csak azután hoztuk meg, hogy elutaztunk Ausztriába a Blaue Lagune készházparkba.
Itt akkor több is eldőlt az életünk nagy kérdéseiből, mint a házunk kivitelezője...